Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Versenyszabályzat 60.§ 4.

 

 

 

(1) A szabálytalanságok elkövetőivel szemben a játékvezető az alábbiak szerint jár el:

a) sárga kártya felmutatásával figyelmezteti a játékvezető azt a labdarúgót, aki elköveti a játékszabályok szerint figyelmeztetést maga után vonó szabálytalanságok valamelyikét;

b) sárga lappal figyelmezteti a játékvezető, majd közvetlenül ezután a piros kártya felmutatásával állítja ki a labdarúgót, ha az ugyanazon a mérkőzésen ismételten vét a játékszabályok ellen, és ezért újabb sárga lapos figyelmeztetésben kellett részesíteni;

 

 

 

c) a játékvezető piros kártya felmutatásával állítja ki azt a játéktéren lévő,illetve lecserélt, vagy becserélendő labdarúgót, aki elköveti a játékszabályok szerint kiállítást maga után vonó szabálytalanságok valamelyikét.

(2) Az MLSZ, illetve a Megyei (Budapesti) Igazgatóságok által kiírt versenyeken, bajnokságokban, kupákban a játékvezetőknek egységesen alkalmazni kell a sárga és piros kártyát (lapot) a játékszabályok ellen vétő labdarúgó figyelmeztetésére, vagy kiállítására.

(3) A sárga lapos figyelmeztetések nyilvántartása és következménye az alábbi:

a) minden labdarúgó a bajnokság vagy kupa mérkőzésen kapott sárga lapos figyelmeztetését külön-külön kell nyilvántartani. A labdarúgó az adott bajnokság vagy kupa mérkőzésén elért 5. sárga lapos figyelmeztetését követően a soron következő egy bajnoki, vagy kupa mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal

b) A Magyar Kupa megyei selejtezőjében szerzett sárga lapok az adott évi sorozat befejezésekor, illetve az országos táblára jutással törlődnek,

c) amennyiben az 5 sárga lapos figyelmeztetés ellenére pályára lépő játékos miatt óvást nyújtottak be, vagy a versenyrendszert kiíró szövetség Versenybizottsága hivatalból járt el, akkor a versenyügyi eljárást az öt sárga lapos (versenykiírás szerint ettől eltérő számú) figyelmeztetés utáni, soron következő első mérkőzés eredménye vonatkozásában lehet csak lefolytatni.

Azon a mérkőzésen ahol az 5. sárga lappal rendelkező játékos jogosulatlanul szerepelt a játékvezető által adott sárga vagy piros lap érvényes, nem törölhető.

(4) Átigazoláskor a sárga lapos figyelmeztetések és az eltiltások nyilvántartása az alábbiak szerint történik:

a) a (3) bekezdés szerint nyilvántartott sárga lapos figyelmeztetést a labdarúgó átigazolásakor magával viszi. Bajnoki osztálytól függetlenül az új sportszervezetében az alábbiak szerint kell nyilvántartani, illetve a kiállítást követő eltiltást letölteni:

- felnőtt,

- felnőtt tartalék,

- utánpótlás bajnokság korosztályonként feltüntetve,

- Magyar Kupa,

- Liga Kupa.

b) felnőtt kupa mérkőzés sárgalapjait, illetve a kiállítást követő eltiltást az új sportszervezet felnőtt kupa mérkőzésein (típusonként külön-külön) kell nyilvántartani, illetve letölteni;

c) átigazoláskor az átvevő sportszervezet köteles az átadó sportszervezettől a nyilatkozatot beszerezni, hogy abban a bajnoki évben a labdarúgó mennyi sárga lapos figyelmeztetést kapott bajnoki, valamint kupa mérkőzésen (külön-külön) illetve eltiltás hatálya alatt áll-e. Ezt a nyilatkozatot az átigazoló szövetség cégszerűen aláírva hitelesíti, és nyilvántartásába felvezeti.

Amennyiben az átvevő sportszervezet más versenyrendszert kiíró szövetség bajnokságában szerepel, mint az átadó sportszervezet, akkor a szövetség hivatalos iratban megkéri a másik szövetséget, hogy közölje az átigazolt játékos sárga lappal és eltiltással kapcsolatos adatait.

Az átadó sportszervezetet a sárga lapok számának hibás megadásáért fegyelmi felelősség terheli.

(5) Az MLSZ, vagy a Megyei (Budapesti) Igazgatóság az adott bajnoki-, kupa-, torna forduló után megjelenő hivatalos lapjában (közlönyében), internetes honlapján köteles szerepeltetni a fordulóban sárga lapot kapott játékosokat. A versenyjegyzőkönyv alapján a sárga lapos figyelmeztetésekről mind a labdarúgó szakosztályoknál, mind a labdarúgó szövetségnél (a versenyjegyzőkönyv alapján) nyilvántartást kell vezetni.

Ha a sportszervezetnél lévő versenyjegyzőkönyv nem, vagy nem jól olvasható, akkor a helyszínen lévő játékvezetővel kell tisztázni azt, hogy név szerint ki kapott sárga lapos figyelmeztetést. Ha a játékvezető eltávozása miatt ez már nem lehetséges, akkor a versenyrendszert kiíró szövetségnél kell tisztázni a sárga lappal figyelmeztetett játékosok neveit, a mérkőzést követő 3 napon belül.

(6) Nem kell felvenni a nyilvántartásba azt a sárga lapos figyelmeztetést, amelyet olyan játékos kapott, akit a mérkőzés folyamán később kiállított a játékvezető.

A válogatottak mérkőzésén, tornáján szerzett sárgalapos figyelmeztetéseket nem kell nyilvántartásba felvenni.

(7) A bajnokság-, a kupa-, a torna sorozat végén a sárga lapos figyelmeztetések (az 5. sárga lapos figyelmeztetés utáni egy mérkőzéstől való eltiltás is) törlődnek.

 

60.§

Sárga- és piros lap